Merénylet miatt marad el az ellen-V4-csúcs
Törökországban ültek volna össze a menekültek befogadását pártoló országok, de az ankarai merénylet miatt végül elmarad a csúcstalálkozó.
Törökországban ültek volna össze a menekültek befogadását pártoló országok, de az ankarai merénylet miatt végül elmarad a csúcstalálkozó.
Donald Tusk elnök az általa vezetett Európai Tanács ülését követően örömét fejezte ki amiatt, hogy végre egyértelmű lépéseket tett az EU a menekültválságban. Az előzetesen kitűzött célokhoz képest szinte minden pontban dűlőre jutottak, egymilliárd eurós segítséget nyújtanak az ENSZ-en keresztül, támogatják Törökországot, Libanont és Jordániát, valamint a balkáni államokat. Jöhetnek a hotspotok is, illetve megerősítik a uniós határvédelmet.
Világkvótákat hozna létre, és már a schengeni övezet előtt megszűrné a gazdasági bevándorlókat – többek között ezek állnak abban a hatpontos javaslatcsomagban, amelyet Orbán Viktor szerdán este kíván az Európai Tanács elé benyújtani.
„A kerítés nem megoldás” - mondta az Európai Parlament elnöke, Martin Schulz egy sajtóértekezleten, de az Európai Tanács előtt tartott beszédében is Orbán Viktornak üzent.
Az Európai Unió képviselőit is kiakasztotta Orbán Viktor ötlete a halálbüntetés visszaállításáról, egy uniós tisztségviselő szerint ez Magyarország szavazati jogának megvonásával járna.
Csütörtökre hívta össze a rendkívüli csúcstalálkozót Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke. A csúcson az újabb és újabb hajókatasztrófák ügyét szeretnék megvitatni az uniós állam- és kormányfők.
Súlyos kínzásokra és túlkapásokra derített fényt az Európai Tanács kínzás elleni bizottságának jelentése az ukrán börtönökről. A visszaélésekben különösen a már feloszlatott Berkut tagjai jártak élen. A harkivi büntetőtáborokban tett rajtaütésszerű látogatásán a bizottság küldöttsége még elborzasztóbb jelenségek nyomára bukkant.
Hivatalosan kinevezte az Európai Unió állam- illetve kormányfőiből álló Európai Tanács a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottságot - közölte csütörtök késő este a tanács sajtószolgálata.
Az első közép-európai, aki vezető tisztséget kap az Európai Unióban. Az angolja bár csiszolásra szorul, de Donald Tusk megválasztása az unió állam- és kormányfőivel felálló Európai Tanács élére több mint jelzésértékű az ukrán konfliktus idején. Egyik első beszédében ki is adta a jelszót: nincs helye naiv optimizmusnak.
David Cameron brit miniszterelnök kész támogatni Donald Tusk jelölését az Európai Tanács elnöki tisztségére, miután biztosítékokat kapott arra, hogy a lengyel politikus rokonszenvezik az Európai Unió megreformálására vonatkozó terveivel.
Tényként kezelik Brüsszelben, hogy pénteken az Európai Unió Tanácsa megválasztja a Bizottság elnökének Jean-Claude Junckert. A volt luxemburgi kormányfőt személyében egyedül Orbán Viktor támadta – kormányzati forrásaink szerint azért, mert abban bízott, befolyásos tagállamok úgyis megakadályozzák megválasztását. Most nem ez a valószínű, de komolyabb következményektől nem kell tartani, főleg, hogy a két fél titokban már tisztázta is, hogy állnak egymással.
A Heti Válasznak adott interjúban beszélt Navracsics Tibor leköszönő igazságügyi miniszter arról, hogy a külügyi tárca elvállalását követően ősszel szívesen menne EU-biztosnak, és azt is elmondta, hogy Orbán Viktor miért nem támogatja, hogy Jean-Claude Juncker legyen az Európai Bizottság elnöke.
Herman Van Rompuy, az uniós országok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke azt a megbízást kapta kedd este Brüsszelben a tagállami csúcsvezetőktől, hogy kezdjen konzultációkat az Európai Parlament képviselőivel az Európai Bizottság elnöki tisztségének betöltéséről.
A magyar miniszterelnök beszólásával megkezdődött az a nagy, összeurópai játszma, aminek a végén új Bizottságot választanak az EU ügyeinek intézésére. Idén először az európai pártcsaládok eljátszották, hogy valóban konkrét személyekről szól az EP-választás, e szerint a logika szerint pedig a tagállamoknak a néppárti Jean-Claude Junckert kellene bizottsági elnöknek jelölniük. A helyzet azonban sokkal bonyolultabb: egyrészt a szocialista jelölt sem adta fel a küzdelmet, másrészt a tagállamok vezetői is megtartanák maguknak a jogot, hogy megnevezzék Barroso utódját.
Bármennyire tiltakozott az athéni kormány, az EU három hónapot ad Görögországnak arra, hogy megerősítse határait, máskülönben kiteszik őket a schengeni övezetből.
Hivatalba lépett hétfőn Donald Tusk, az Európai Tanács második elnöke, akit augusztus végi csúcstalálkozójukon választottak meg az Európai Unió állam- illetve kormányfőit tömörítő uniós intézmény élére a tagállamok vezetői. A korábbi lengyel kormányfő a belga Herman Van Rompuyt váltotta az intézmény élén.
Donald Tusk volt lengyel miniszterelnök hétfőn Brüsszelben hivatalosan átveszi az uniós országok legfőbb vezetőit tömörítő testület, az Európai Tanács elnöki tisztségét a belga Herman Van Rompuytől.
Aggasztónak nevezte a kelet-ukrajnai helyzetet az Európai Tanács elnöke a G20 csoport Ausztráliában szombaton megkezdődött csúcsértekezletén, és azt mondta, meg kell akadályozni, hogy újra kitörjenek a harcok.
Hátsó sor, balról a hatodik – ennyi segítség elkél, ha meg akarjuk találni Orbán Viktort az Európai Tanács csúcstalálkozóján készült egyik csoportképen. Az ügyetlen beállítás miatt a magyar miniszterelnök az egyetlen, aki nem látszik az EU állam- és kormányfőinek fotóján.
Lengyelországban nagy örömmel és elégedettséggel fogadták, hogy Donald Tusk lengyel kormányfőt választották meg az Európai Tanács elnökének.